2015. május 5-én az EMMI-ben az Országos Fogyatékosügyi Tanács ülésén Csordás Anett is részt vett Domán Zoltán meghatalmazottjaként. Az ápolási díj reformjáért szólalt fel, jelezve, hogy az egész nap gyermeküket, közeli hozzátartozójukat ápoló szülők 47 000Ft támogatást kapnak havonta. Ez az emelt családi pótlékkal együtt 63 000Ft, amiből két ember megélhetését kell biztosítani, ami lehetetlen. Emiatt elszegényednek a családok, az ápoló szülő (leggyakrabban az édesanya) teljesen kiszolgáltatottá válik. Szorgalmazta, hogy a Kormány – akár az OFT-vel közösen – dolgozzon ki egy olyan javaslatot, amelynek eredményeként az ápolási segély helyett ezek a szülők valamilyen foglalkoztatási jogviszonyba kerülhessenek, miután gyermekük ellátása napi 24 órás szolgálatot jelent.
A reformjavaslatot kedvezően fogadták, így Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárhoz és Czibere Károly Szociális ügyekért és Társadalmi felzárkózásért Felelős államtitkár úrhoz intézett Egyesületünk nevében Csordás Anett egy levelet, melyben felajánlottuk együttműködésünket, és jelezte a szakmai kerekasztal létét. Kértük, hogy megismerhessük a tárca szakmai javaslatát, és biztosítson számunkra lehetőséget a személyes találkozásra. Erre a levélre várjuk még a választ.
Vélemény, hozzászólás?