2017. novemberében megkezdik az M3-as metró felújítását. Sajnos az állomások jó része a munkálatok befejezése után sem lesz akadálymentes. Egyesületünk összefogva több civil szervezettel, szakemberekkel azon dolgozik, hogy az akadálymentesítés minél nagyobb mértékben megvalósulhasson.
“Azt ugyanis a hülye is belátja, hogy olyan helyre nem megy a kerekesszékes, ahova fizikailag nem tud menni. Tehát azt mondani, hogy azért nem lesz akadálymentesítés, mert nem is használják a metrót azok, akiknek erre szükségük van, olyan, mintha valaki azzal érvelt volna a nők szavazati jogának bevezetése ellen 1919-ben, hogy minek akarnak a nők szavazni, hiszen addig sem szavaztak.
Óriási tévedés ráadásul csak a mozgáskorlátozottakról beszélni, hiszen az akadálymentesítés nem csak róluk szól, hanem a babakocsival közlekedő családosokról, a kerekes szatyorral közlekedő idősekről, a kerekes bőrönddel érkező és távozó turistákról, akiknek jelenlétében egyre jobban bízik az ország gazdasága is. ” (részlet a 444 tanulságos, a metrófelújítás visszásságaival foglalkozó cikkéből: https://tldr.444.hu/…/28/a-felujitasnak-becezett-nagytakari…)
További írások a témában:
http://onalloanlakni.blog.hu/2017/11/04/_az_ezrelekek_lazadasa_egyutterzes_helyett_eselyegyenloseget
https://444.hu/2017/11/04/meg-az-utvonaltervezon-is-kiikszelik-a-metrot
Vélemény, hozzászólás?