2018-ban szegedi diákok segítségével különleges akcióval készültünk a fogyatékossággal élő emberek világnapjára, december 3-ára. Az iskolások 150-en hívták fel a figyelmet sérült embertársainkra a Kárász utcán egymás kezét fogva, láncba összeállva.
A Deák Ferenc Gimnázium tanulói mellett eljöttek a Szegedi Bike Maffia tagjai, a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola sérült diákjai, a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesületének tagjai és a Makray Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali Intézménye tanulói is.
„A sokszínűség érték, mindannyian együtt vagyunk a világban, nem szabad szegregálni sem az oktatásban, sem a mindennapi életben. A tanulók álltak össze most, ezért abban bízunk, hogy az ifjabb generáció lesz az, aki számára ez természetes lesz. Szeged egy diákváros, ezért esett erre a településre a választásunk első helyszínként. Remélem, hogy ez példa lehet más városok számára is” – mondta újságíróknak Csordás Anett, az Egyesület elnöke.