lepjunk_logo-removebg-preview

10 évesek vagyunk

A szegénység elleni küzdelem világnapja - 2016

2016. október 11-én a Szegénység elleni küzdelem világnapján csatlakoztunk a Magyar Szegénységellenes Hálózat kezdeményezéséhez.

Az akció résztvevői, köztük Csordás Anett, alapító és kisfia, Erik a Parlament elé vonultak. Anett a beszédében elmondta: az ápolási díj és a családi pótlék összege (ez akkor legfeljebb 70.000 Ft volt), nem fedezi a családok megélhetési költségeit. 

A tüntetés résztvevői elsősorban a garantált bérminimum bevezetését szerették volna elérni. A demonstrálók egy óriás képeslapot szerettek volna átadni Czibere Károly akkori szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárnak az EMMI Szalay utcai épületében, azonban ő nem, csak Veres Gábor ügyfélszolgálati vezető fogadta a delegációt. 

Csordás Anett és kisfia, Erik beszédet mondanak a parlament előtt