lepjunk_logo-removebg-preview

10 évesek vagyunk

Küzdelem a 3-as metró akadálymentesítéséért - 2017

2017 márciusában kiderült, hogy a felújítandó 3-as metró 20 megállójának mindössze a felét tervezik akadálymentesíteni. Ebből világos volt, hogy a tervekről egyik szakmai szervezettel, vagy mozgássérülteket, fogyatékkal élőket tömörítő platformmal sem egyeztettek.

2017 tavaszán még az ENSZ monitoring bizottsága is kérdést intézett Budapest akkori főpolgármesteréhez, Tarlós Istvánhoz, amelyben azt próbálta megtudni, mindent megtesz-e a beruházó a fogyatékkal élő személyek védelmében. Az idő ekkor már szorított, mert a munkák kezdetét az év novemberére időzítették.

A Lépjünk, hogy Léphessenek, az Önállóan Lakni, közösségben élni és a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete októberben gyertyagyújtással demonstrált, Verseny a lejutásért! címmel.  2018-ban a demonstrálók végül ígéretet kaptak arra, hogy a kivitelező cég megoldja az összes megállóhely akadálymentesítését. Az Önállóan Lakni, Közösségben Élni aktivisták végül 20121-ben újra tesztelték a már átadott szakaszt. Az eredmény jóval felülmúlta a várakozásokat, mert az állomáshelyeket valóban igyekeztek akadálymentesen kialakítani, bár a metró még így is messze áll a kényelmesen használhatótól. Az egyik lagnagyobb probléma, hogy a szerelvények sok állomáson túl messze állnak meg a perontól, a küszöb és a perem között túl nagy a távolság. Ezt a rést mechanikus kerekesszékkel csak segítséggel lehet “átugrani.”