Egyesületünk kiemelten támogatja érintett szülői közösségek létrejöttét, megerősödését, mert fontosnak tartjuk egyrészt, hogy a lakóhelyükön tudják egymást támogatni az érintett családok, valamint a helyi szükségletekre reagálva képviseljék saját érdekeiket és hozzanak létre intézményeket, szolgáltatásokat. Emellett támogatjuk és vállaljuk mentorálását olyan szülői csoportoknak is, amelyek fogyatékosság, vagy szükséglet-specifikusak.
2013-ban dr. Pintér Gábor klinikai szakpszichológus vezetésével szülősegítő foglalkozásokat tartottunk egyesületünk tagjainak.
2015-ben a dr. Pintér Gábor és Csordás Anett vezetésével tartott szülői csoportvezetői képzésünkkel hat szülői csoport létrejöttéhez nyújtottunk támogatást. A programot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. nyertes pályázatának köszönhetően tudtuk megvalósítani.
A képzésről Köteles Linda résztvevő így írt:
“Nagy kíváncsisággal vártam az első alkalmat, mert nem tudtam mi is vár majd rám. A képzés helyszíne egy egyszerűen, de praktikusan berendezett hely – szerintem teljesen megfelelő helyszín a tanfolyamhoz. A tanfolyam szervezői nagy szeretettel, kedvességgel vártak minket. Minden alkalommal gondoltak a frissítőkre, kávéra, szendvicsre. Az oktatók nagyon profin vezették le az órákat, elláttak minket a megfelelő tananyaggal, olvasnivalóval is, és nagyon sok praktikus ,hasznos ötletet adtak, biztattak és kellő hátteret nyújtottak, hogy belevágjak, vágjunk a szülői csoport alakításába. Az Anett által tartott résznek talán nagyobb számomra a jelentősége mert nagyon sok új ismeretet kaptam tőle. Egyszerű, praktikus és abszolút életszerű, használható tudást szereztem, úgy gondolom. Gábor segítő beszélgetéseit azóta is próbálom gyakorolni – meg kell mondanom, nem egyszerű. Bizalommal fordulhatok hozzájuk, ha a későbbiekben elakadok, mert az alapokat szerintem jól átadták. Így bízva abban, hogy fontos, amit teszek, próbálom a lehető legtöbb dolgot felhasználva a nálunk már megalakult szülői csoportot segíteni. Köszönettel még egyszer ezért a lehetőségért. Bízom a folytatásban!”
2016 első felében csoportvezetői képzést tartottunk Csordás Anett vezetésével, valamint 60 órás Segítő Szülői képzéseket nyújtottunk dr. Pintér Gábor klinikai szakpszichológus és Bánfi Ilona mentálhigiénes szakember vezetésével. Ez után négy kórházba jártak el segítő szülők PIC-osztályokra segítő beszélgetést folytatni szülőkkel. A projekteket az FSZK támogatta.
A képzésről Menich Rózsa résztvevő a következőket írta:
A segítő szülőcsoport- képzésen lehetőségünk nyílt fejlődni önismeret, társas kapcsolatok terén egy remek szakember segítségével, majd a csoportépítés alapjait vettük át egy elhivatott segítő vezetővel.
“A foglalkozások családias légkörben zajlottak, az egyes feladatok elvégzése közben egyre jobban megismertük egymast, szinte barátokként váltunk el. Pozitívum volt számomra, hogy gyermekfelügyeletet is tudtak biztosítani a szervezők – igény szerint. Az itt megtanultak sok pluszt adtak nekem a gyakorlat terén, késznek érzem magamat a helyi segítő csoport beindítására, emellett pedig a projekt vezetőinek további támogatására is számíthatok. Remélem, még sok hasonló program indulhat, támogatva ezzel az egyes területeken élők önsegítő csoportjainak megszületését!”
2016 második felében Támasz klubot szerveztünk szülőknek Duraj Diána és Beke Éva vezetésével.
2016 őszétől 2017 nyár végéig az érdi Életfa Szülői csoportot erősítettük, mentoráltuk, míg 2017 őszétől 2018 nyaráig a maglódi Kacifántos Gyerekeink Mosolyáért Alapítványt,akik létrehozták a Kagyemo házat, ahol hiánypótló kezdeményezésként nappali ellátó intézményt működtetnek súlyosan-halmozottan sérült gyermekek számára. Mindkét szervezet példa sorstárs szülői közösségek számára. A projekt megvalósítása a Civil Kollégium Alapítvány anyagi támogatásával jött létre.
2019 őszén egyesületünk koordinálásával létrejött a Szülői szervezetek országos hálózata, informális hálózat, melyben harminc, különböző fogyatékosságú gyermekek szülei által létrehozott szervezet, csoport van, valamint tanácsadó testületként több szakember.
A hálózat tagjai:
Angelman Alapítvány
Autispektrum Egyesület Veszprém
Autizmus Live blog
CP Ház Alapítvány
Csak Együtt Van Esély csoport
Egy a világunk Alapítvány
Egy ház – Egy otthon
Élet kis virága Alapítvány
Életfa Szülői Egyesület
Ginkó ház
Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány
Inklúzióért Egyesület
Kacifántos Gyerekeink Mosolyáért Alapítvány
Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítvány
Koraszülöttekért Országos Egyesület
Látássérültekért Szülői egyesület
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
Magyar Rett Szindróma Alapítvány
Mexikói úti SZMK
Paksi Szivárvány Egyesület
Szikra Tehetséggondozó egyesület
Találj magadra! Egyesület
Unikornis Egyesület
Vakok iskolája szülői szervezet
Völgyzugolyház Alapítvány
Továbbá 2019-ben szülői kezdeményezésre létrejött az Autizmus munkacsoportunk, melynek tagjai érintett szülők és szervezetek. Jelenleg az Autizmus stratégiához kapcsolódva országos felmérést végeznek az autizmusban érintettek számára.
Az Autizmus munkacsoport tagjai:
Csak Együtt Van Esély csoport (CSEVE)
Szikra Tehetséggondozó Egyesület
HOGYAN SEGÍTHETSZ TE?
Kérjük,
Köszönjük!