Bárkit befogadunk
Az iskolánkban súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket is tudunk fogadni. Számukra szinte nincs megfelelő színvonalú oktatást nyújtó intézmény Magyarországon.
Fejlesszük Magyarországon egyedülálló, inkluzív iskolává a tanulócsoprotot!
A Holnap Iskolája egy inkluzív intézmény. ez azt jelenti hogy sérült és ép tanulók közösen, együtt végzik a napi munkát, sajátítják el a koruknak és képességeiknek megfelelő ismereteket. A gyerekek nem egymás mellett, hanem közösen, csapatban oldják meg a feladatokat.
Mindez úgy lehetséges, hogy a gyerekek egyénre szabott tantervet követnek. Bár a számukra államilag előírt követelményeknek kell megfelelniük, ezt úgy tehetik, hogy az oktatás a saját igényeiket veszi figyelembe. Ez nem csak a sérült gyerekekre van fejlesztő hatással. Az ép kicsik is megismerhetik és kiaknázhatják az erősségeiket, vagy biztonságos környezetben hozhatják be a lemaradásaikat.
A Holnap Iskolája jelenleg egy tanulócsoport, szeptembertől azonban hivatalos oktatási intézményként működik tovább. A beiratkozott gyerekeknek nem kell többé más iskolában, magántanulóként szerepelniük. Innetől bárki beiratkozhat és a Holnap Iskolája tanulójaként részesülhet az életkorának megfelelő oktatásban.
A mósdszer nem csak azért egyedülálló, mert bárki számára elfogadó környezetet teremt. Az iskolába súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket is várunk. Ma Magyarországon nagyon kevés intézmény van, ahol az ő fejlesztésük megfelelő keretek között megoldható.
SNI-s és ép gyerekek tanulnak közösen, személyre szabottan, egyéni képességeik szerint.
Modern, versenyképes tudást kínáló tanterv, amely végtelen tudást ad a gyerekek kezébe.
Az oktatás az ép és sérült gyerekek esetében is a szükségletekhez igazodik.
Az iskolánkban súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket is tudunk fogadni. Számukra szinte nincs megfelelő színvonalú oktatást nyújtó intézmény Magyarországon.
Tanulóink nem csak természet- és társadalomtudomnyos ismereteket sajátítanak el. Megtanulnak együttműködni, csapatban dolgozni, kiaknázni a saját erősségeiket.
Pedagógiai és szakmai programjaink nem csak az iskola diákjait segítik. Minden pedagógus számára használható jó gyakrolatok kialakítására törekszünk.
Hivatalos segítőnk, az adjukossze.hu felületén közösségi adományozás keretében, bankkártyával is lehet fizetni.
Az utaláshoz szükséges adatok:
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
Magnet Bank
16200106-11626691
Közlemény: A Holnap Iskolája legyen mindenkié!
A beérkezett adományokat, összesen 1.053.000 Ft értékig a Stronger Roots Program megduplázza!
A Holnap Iskolája a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület kezdeményezése.
Köszönjük a támogatást!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |