Célunk egy olyan kísérleti modellprogram elindítása elsőként Magyarországon, ahol a halmozottan és a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek is együtt tanulhatnak kortársaikkal; ahol a hagyományok tisztelete mellett a 21 századi technika lehetőségeit is alkalmazzuk az oktatásban.
2018 szeptemberében indult iskolai tanulócsoportunk. Az első félév során kidolgoztuk azokat a módszereket, amellyel együtt tanulhatnak a különböző támogatási szükségletű gyermekek. A második félévtől közösségi programok, kulturális, művészeti események szervezésével népszerűsítjük iskolánkat és szeretnénk annak lehetőségét megteremteni, hogy további tanulók csatlakozhassanak és szeptembertől Alapítványi iskolaként működhessünk.
A projekt innovatív jellege:
Az inkluzív iskola a halmozottan (és súlyosan-halmozottan) sérült gyermekek oktatásának hiányosságaira reagál, de tehetséggondozó jellege miatt a tipikusan fejlődő gyermekek tudása, készségei és képességei is jelentősen fejlődnek. Egy olyan hiánypótló intézménytípust hozunk létre mely Magyarországon jelenleg nem létezik, de hosszútávon modellként szolgálhat. Más európai országokban ez már egy létező és bevált intézményi forma.
Innováció a célcsoporthoz való hozzáférésben – részvétel
Az iskola, a napirend és a tananyag kialakítása során figyelembe vesszük mind az egyén mind a közösség szükségleteit. A megvalósítás a diákok, a pedagógusok és a szülők együttműködésével történik, így a diákok (beleértve a súlyosan halmozottan sérült gyerekeket is) hosszú távon aktívabb részesei lehetnek a társadalomnak és egy támogató közösségben tölthetik mindennapjaikat.
Innováció a megvalósításban – hatékonyság
Újszerű módszer: az eszközök a diákok saját szükségleteihez mérten vannak kialakítva, személyre szabva, például a nagyobb sorközöket használnak a gyerekek a füzetben, vagy a látásuk különbözősége miatt az egyikük tabletet, a másik telefont, a harmadik számítógépet használ ugyanannál a feladatnál és feladaton belül is differenciáltan tanulnak, ezzel biztosítva a tehetséggondozást és a kevesebbet teljesítő együtt tanulását társaival. Számítógépes program segítségével és IKT eszközök használatával, például megismerkedtek a „kiterjesztett valósággal” feladatlapok megoldása során, vagy egy robottal együtt tanulnak matematika és természetismeret órán – ez segíti a tanulás hatékony motivációját, egyénre szabott tanulási környezet biztosít.
Bővebb információért keressétek fel a Holnap iskolája honlapját, vagy kövessetek minket a facebookon!