Egy különleges kisgyerekkel – főleg ha kívülről is szembetűnőek a „másság jelei” rajta – sok beszólás, sértés érheti a szülőt és gyermeket egyaránt, ezért jónéhány szülőtárstól hallom, hogy nem szeretnek eljárni sehová. Az emberek jók, de nem szokták /szoktuk meg sokan, hogy sérült emberekkel éljünk együtt. Nem is olyan régen még eldugták, szégyellték a szülők, ha nem „normális” gyerekük született, sokszor még a közeli szomszédok sem tudtak a „titokról”.
Változnak az idők, és nekünk, különleges gyermeket nevelő szülőknek példát kell mutatnunk abban, hogy emberek vagyunk, sok egyformasággal, sok különbözőséggel és együtt, egymás mellett élünk. És ha a többi, ép gyerek kiskorában találkozik a mi kis csemetéinkkel, ez a társadalom lesz számukra a természetes, ilyen „színes” emberpalántákkal.
Minden embernek, gyereknek joga van teljes életet élni. A mi gyermekeinknek is. Ugyanúgy fontos számukra a szórakozás, a művészeti élmények általi tanulás. Minél korábban kezdjük, annál fogékonyabb, érzékenyebb, érzelem-gazdag emberek lesznek.
És ne felejtsük el, hogy mozgásbeli korlátozottságuk van. Egy életre szóló barátságot alakíthatsz ki a gyermeked és a különféle művészetek között, ha ilyen élményekhez juttatod mielőbb. Felnőtt korában tartalmasabb életet élhet, ha igénye lesz a színvonalas kikapcsolódásra.
Vélemény, hozzászólás?