NYERTÜNK! 🙂
🙂 Fél éven keresztül öt halmozottan sérült gyermek iskolai integrációját segíteni tudjuk. 2016-ban a CIB Bank támogatásának köszönhetően egy kísérleti programot valósítottunk meg: halmozottan sérült, nem beszélő, kezüket írásra használni nem tudó gyermeket, szüleiket a Tobii szemvezérelt kommunikációs eszközzel ismertettük meg, amely ma az egyik legjobb kommunikációs eszköz ilyen sérültségű emberek számára a világon. Lehetőségük volt 2 hónapon keresztül szakember segítségével megismerni és használni az eszközt, ahol lehetett, ott szakembert (pedagógust) is bevontunk a folyamatba. Azoknak a gyermekeknek, akiknek használhatónak bizonyult az eszköz, adománygyűjtést indítottunk, így hat gyermek már otthon is ennek az eszköznek a segítségével tanulja a kommunikációt, és néhányan elkezdték az iskolai oktatókkal is megismertetni az eszközt. Ezzel egyidőben elindítottunk egy lobbit, hogy ingyenesen elérhetőek legyenek Magyarországon a kommunikációhoz, tanuláshoz szükséges eszközök. Ezt az elkezdett munkát szeretnénk folytatni, tovább fejleszteni a gyermekek kommunikációját, tanulási képességeinek fejlesztését a Tobiival, és a program alatt elindítani egy intézményben az iskolai eszköz-integrációt, vagyis a gyermekek iskolai órákon való eszközös tanulását, ami segíti, hogy nagyobb tudásra tegyenek szert, megfelelően tudjanak tanáraikkal és a társaikkal kommunikálni. Ezáltal jobban beilleszkednek az iskolai közösségbe és javulnak a tanulmányi eredményeik.
Vélemény, hozzászólás?